Bejegyzés

“Tájsebészet” – elismerés

Nemcsak a sportpályán azon kívül is szeretnénk helytállni és példát mutatni.

Szólt a gondolat mikor megbeszéltük a Gaja Környezetvédő Egyesülettel, hogy 2017 végén csatlakozunk mi is a többéves múlttal rendelkező kezdeményezéshez és megtisztítjuk Sportpályánkat és annak környezetét.
2017 novemberében az utolsó U16-os idegenbeli mérkőzés után csapatommal elindultunk és meg sem álltunk még nem végeztünk. Az eredmény elképesztő: 10 darab 200 literes zsák telt meg. Az igazi munka ezután kezdődött. Különválogattuk, majd ismét bezsákoltuk őket. Rövid ismertetőt is hallhattunk a környezet kíméléséről, és saját tapasztalataink által ezután még jobban odafigyelünk környezetünk védelmére.

2018. március 20.-án vehettem át az elismerő oklevelet Székesfehérváron a Hiemer-házban.

További információ: https://www.szekesfehervar.hu/tajsebeszet-dijakat-kaptak-az-illegalis-hulladek-ellen-harcolok

A sikeres akció 2018 tavaszán folytatódik. Reményeink szerint a Cifrakert és közvetlen környezetét szépítjük meg!

Szimán Bálint